- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Végre tavasz van és végre április! Ráadásul elseje is! Hát persze, bolondok napja, bolondos hónap, amolyan örömködő, felszabadult és illatozó kikelet! Mi is jut eszembe erről a hónapról? Mindenek előtt egy kis történelem, hogy miért is bolond az április.
A szokás eredete igazából homályba vész. Vannak, akik az ókori szaturnáliák folytatásának tekintik, a féktelen vidámsággal megült ünnepen úr és szolga szerepet cserélt, s a rabszolga azt tehette, amit akart. Na erről szerintem mindenkinek van valami emléke, még az iskolában, ahogyan felcserélték a diák/tanár szerepeket és azt hiszem jól odamondogattunk a tanároknak, pl. a hülye szokásaikkal szembesítettük. Volt egy magyar tanárom, aki kb. úgy nézett ki, mint egy karót nyelt aggszűz, (persze hogy Liz által emlegetett f...na) hát kapott szegény hideget, meleget. Pontosabban vizet, a székére, amibe ő jól beleült. Még az is szokása volt, hogy az asztalok sarkára csücsült, hát ezt sem hagytuk ki. Ragasztót neki. Így visszagondolva én sem ...
fel
le
Lassan jön a lift. Állok előtte, várok. Semmi nem sürgős, válogatom az újságokat, leveleket a postaládából. Annyira elmerültem a szelektálásban, hogy szinte megijedtem a bejárati ajtó csapódásától.
Mellém röppen két tini lány. Nevetgélnek, fecsegnek. Ismerem őket a lépcsőházból. A köszönést mellőzik már régen. Engem sem zavar a másféle világuk.
- A holnapi bulira vetted azt a vacakot? - int a reklám szatyor felé a fejével a festett vörös hajú.
- Miért? - kerekedik el a szeme a bronzos melírosnak.
- Hááát, te tudod, az a srác nem bukik erre a cuccra... - Cigarettát vesz elő a zsebéből.
- Még rágyújt - ijedek meg, úgy is kicsi a lift, levegőtlen, de nem, csak tartogatja, várja a hatást.
- Nem is azért vettem... ne hidd, hogy nem tudom... a múlt héten te is voltál vele!
Nagyot nézek.
- Na ja, nem egy nagy szám a gyerek!
- Ki az manapság? - gondolom.
- Azért utána... abban a fehér Mazdában nagyot alakítottunk...
- Ugyan már, az tavaly megvolt nekem, mit ...
fel
le
Igazi egyéniség, avagy a makacsság sok arca.
Mindig is azt mondta," én soha nem megyek férjhez" csak gyereket akarok, de belül valahol nem volt erről meggyőződve.
Az első lányuk gyönyörű szőke szépség. Hat év múlva megszületett a másik lányuk, gyönyörű, fekete szépség. A lányok imádták egymást, a nagyobbik egy kicsit anyáskodó, óvó, féltéssel vette körül a kicsit. A kicsi makacs, durcás, kicsit magának való. A gyerekek közben óvodába, iskolába jártak. Mindkét gyerek szerette az állatokat, a környék összes kóbor kutyája, macskája náluk kötött ki rövid idő alatt. Bérházi lakás harmadik emeletén, ez nem volt túl szerencsés. Hogy elkerüljék, a kóbor állatok befogadását, vettek a gyerekeknek egy kis kutyát, kistestű foxit. Na nagy volt a boldogság! A gyerekek karakterét tekintve itt látszott meg először melyik milyen. A nagylány iskola előtt és után azonnal vitte a kutyust sétálni, dolgát végezni. A kicsi, makacssága bizonyítására, szinte mindennap bebizonyítja, hogy ha ő ...
fel
le
Gondolom sokan ismerik Rhonda Byrne "A Titok" cimű könyvét, melyben a vonzás törvényéről, a gondolatok erejéről olvashatunk. Elmélete szerint a pozitív gondolkodás által bárkinek sikerül megváltoztatnia az életét. A vonzás törvénye az univerzum leghatalmasabb ereje, mellyel mindent elérhetünk, amit csak akarunk, legyen az boldogság, gazdagság, egészség.
Hány olyan halálos beteg gyógyulásáról hallottunk már, akikről lemondtak az orvosaik és csodával határos módon leküzdötték a gyógyíthatatlannak ítélt betegségüket, mert hittek önmaguk erejében. Sorsunk irányítása a saját kezünkben van, csak akarni és hinni kell abban, hogy képesek vagyunk megváltoztatni az életünket.
Sok évvel ezelőtt történt, hogy kilátástalanná vált az életem. A férjem meghalt, a gyerekeim már a maguk önálló életét élték. Magamra maradtam. Nem tudtam hogyan tovább, de úgy éreztem, hogy változtatni kell az életemen. Felmondtam a polgármesteri hivatalban eltöltött 25 éves munkaviszonyomat és mindenféle ...
fel
le
Nőnap alkalmából
A héten - március 8. - Nőnap alkalmából szeretnénk egy idézettel köszönteni minden kedves hölgy írónkat és olvasónkat!
"Az élet zenéjét a nők adják, akik őszintén, minden feltétel nélkül fogadják magukba a dolgokat, hogy érzéseiken át szebbé alakítsák át azokat. "
(Richard Wagner)
Heti vezércikkünkben pedig egy bölcs és erős asszony örök érvényű gondolata:
A napokban öregedtem ismét egy évet. Sajnos nálam minden év így kezdődik, hamar túl esem ezen a fordulón, és a kort igyekszem kiélvezni egész évben.
Mindig halljuk, hogy úgy éljünk, hogy ne kelljen soha semmit megbánni, letagadni, szégyellni. Azért az élet néha sodor olyan helyzetbe minket, hogy követünk el dolgokat, melyekre nem mindig vagyunk büszkék, mert utólag átgondolva rájövünk, lehettünk volna okosabbak is.
Ezzel magam is így vagyok. Barátném mondogatja vessek számot, mit cselekedtem jól és mit rosszul, mert világvége év van, és mi lesz?
Nem ijesztett meg a dolog, mert nem ...
fel
le
Közeleg az éjfél, szürkeállományom tekervényei lázasan vetítik a képeket. Filmszerűen pereg le előttem az életem... Nem halni készülök, csak tőlem szokatlan módon mérleget készítek.
Nem szeretem a születésnapomat, névnapomat ünnepelni, nem szeretem magam ünnepeltetni... Sokkal inkább szeretek adni, mint kapni, így a saját "ünnepeimből" sosem lesznek ünnepek. (Ennek ellenére, viccesen szoktam megjegyezni, hogy mindenkinek a névnapján nem lobogózzák ám fel az országot!)
Nem jellemző rám, hogy évfordulón számadást készítek, de ez most más, mint a többi. Ezúttal az elmúlás szele megcsapott.
Fura lelkiállapotba kerültem, mondhatnám azt is, elvesztettem magam. A máskor humoros, vidám Tekla beburkolta magát a fájdalom ködébe, visszahúzódott és emlékezett...
Eszembe jutottak elhunyt szeretteim, régen volt barátságok, szerelmek, más gyermek- és felnőttkori emlékek, a feledés homályába veszett megannyi tükörcserepek.
Életem során hányszor és hányszor tettem fel magamnak a ...
fel
le
Már kicsi gyerekként is éreztem valahogy nem jó helyen vagyok. Először csak a városomat nem szerettem, így hamarosan kollégiumba kerültem, nem túl messze, megyén belül. Negyedikben aztán, ahogy az lenni szokott, jött a nagy szerelem. Akkor még volt kötelező katonaság, így ismertem meg páromat, aki egy év után haza költözött, tőlünk 200 km-re. A következő év alatt meguntam a távkapcsolatot, szedtem a sátorfámat és elköltöztem az ő városába. Ott töltöttem 10 évet, gyermekeim születtek, majd lakásmegoldást keresvén az albérletek után egy még távolabbi faluban kötöttünk ki. Mintha 50 évet mentem volna vissza az időben...de élveztem a nyugalmat. Gyerekeket nevelni nem is találhattunk volna jobb helyet. Három év telt el, amikor azt gondoltam, mégis szülővárosom az igazi, fogtam a családot, házépítésbe kezdtünk. Újabb érdekes évek következtek, régi és új ismerősökkel. Aztán jött a válás, a lakás-csere, munkanélküliség és az unalom, a monotonitás. Egy barátnőm akkor már Londonban volt, hívott, ...
fel
le