- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Napló bejegyzések
Szem
/Régen olvastam ezt valahol.../
(Volt egyszer egy vak lány. Gyűlölte magát a vakságáért. És gyűlölt mindenkit, kivéve szerető barátját.
Ő mindig mellette állt, mindenben segítette.
Egy nap azt mondta a lány:
„ Ha látni tudnék, egyszer legalább egy pillanatra téged kedvesem, hozzád mennék feleségül”
Egy napon hívták a kórházból hogy szemműtétre előjegyezték.
A lány nagyon boldog volt, a műtét pedig sikeres.
Mikor levették a kötést, látott.
Látta a barátját is.
Ő megkérdezte:
„Most,hogy már látsz,hozzám jössz feleségül ?”
A lány ránézett és látta, hogy a barátja vak. Már a fiú becsukott szeme is sokkolta. Erre nem számított. Már a gondolattól is megborzongott, hogy egy életen keresztül a csukott szemeit nézze. Nem szólt semmit...
A barátja elment végleg, és másnap a lány egy rövid levelet kapott tőle.
Amiben ez állt:
„Nagyon vigyázz a szemeidre kedvesem, mert mielőtt a tieid lettek volna, az enyémek voltak”)
fel
le
HÉTFŐ!
És aki ezt nem veszi figyelembe, az szégyellje el magát. De nagyon. Igenis hétfő van, csúf hétfő, borzalmas hétfő.
A hét ezen napján még soha nem történt semmi jó. Mint ahogyan ma sem.
Hajnalban keltem. Nem önszántamból, de hanyagolom a témát, mert csak felhúzom magam teljesen. Megint.
Gond egy szál se, kipattanok az ágyból. Még idejében megkapaszkodom, így sikerül megőriznem egyensúlyomat. Isten bizony nem ittam tegnap. Tegnap sem. Meg szinte sosem. Na mindegy. Megcélzom a konyhát. Ismerősként csapom könyökömet a boltív szélébe, ez is hozzátartozik mindennapjaimhoz. Már nem is fáj. De komolyan.
Kávé. Sok kávé. Finom. Van akit kiver tőle a víz. Én szeretem. A főzőstől szaladni kell. Az meg luxus. Így marad a kavarós, mint mindig. Kevés forróvíz, sok tej. Bűnözöm. Nem is lenne szabad tejet innom....csak ezt a picit, amit belelöttyintek. Úgy naponta háromszor :)
"Bűnös lelkeknek nincs nyugalmuk." - mondá egy bölcs, s beletörődöm: ha földi létemnek vége szakad, ...
fel
le
Az elvont, művészkedős dolgok mellett jöjjön egy kis valóság. A szomorú valóság.
Mint sokfelé az országban, nálunk is nagy a belvíz. Azontúl, hogy ez tönkreteszi a mezőgazdaságot, máshol is tragikus következményei vannak: halottainkat a magas vízállás miatt nem lehet eltemetni.
Az egyik helybéli megrendelőm, aki betonelemeket gyárt, szabadalmaztatott egy ún. szarkofág elemet. Ez egy légmentesen zárható beton téglatest. Először kicsit morbidnak tűnt a dolog, aztán pár hete - sajnos - voltam egy ilyen temetésen, és ha nem is a legjobb szó rá, hogy meg lehet szokni, de még akár szép is lehet egy ilyen kegyhely.
Szóval ennek a cégnek kellett ezekről a szarkofág elemekről egy prospektust készíteni. Természetesen a szóróanyagra nem kerülhettek rá a natúr betonelemek, és mivel azok a termékfejlesztés kezdeti fázisában még nem voltak beépítve, egy demófotóból kellett kész szarkofág sírhalmot produkálnom. Íme a fázisai:
1. A gyár telephelyén készült eredeti fotó és az első sematikus ...
fel
le
Kényes témát kezdtem boncolgatni mostanában. Azon is sokat elmélkedtem, megosszam-e másokkal ezeket a gondolataimat?! Úgy döntöttem megteszem, mert azt hiszem ez az, amiről mindenkinek van véleménye, talán tapasztalt is ilyesmit, de senki nem beszél róla szívesen.
A témám pedig, az elfogadás a párkapcsolatokban, kizárólag a külső adottságokra, tulajdonságokra szűkítve azt.
Vajon mi kell az igazi szerelemhez? Beszélhetünk-e egyáltalán ilyesmiről akkor, ha a pár egyik tagja fenntartásokkal kezeli a másikat? Létezik-e valódi lelki kötődés fizikai elfogadás nélkül? Milyen érzés úgy szerelmesnek lenni valakibe, hogy az akarattal, vagy akaratlanul, de folyton apró kis tüskékkel, netán tőrökkel szurkál minket bizonyos testi adottságunk miatt? Vagy lehet-e szeretni valakit úgy, ahogy van?
Sétálok az utcán, és igyekszem nem észre venni, de nem tudom. Aztán már tudatosan bámulom a fiatal, szőke lányt a roma fiú oldalán. Kézen fogva igyekeznek a gimnázium felé, de nem mennek el a bejáratig ...
fel
le