- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Nem tudom mások hogy vannak vele, de amikor külföldre megyek pihenni, és átlépem az országhatárt, különös érzés kerít hatalmába. Ahogyan a ruháimat pakolom a bőröndbe, úgy teszem a gondjaimat is egy képzeletbeli fiókba, és nem veszem elő addig, amíg haza nem érek. Ekkor érzem azt, hogy valóban szabadságon vagyok. A fejem kitisztul, kiirtom belőle az összes gyomot, helyet adva az új, friss élményeknek. Sohasem bosszankodom, mindent lazán, gondtalanul kezelek, annak ellenére, hogy sokszor nem mindennapi helyzetekbe keveredem.
Egy kellemes tavaszi napon hajnali négykor útra keltünk a kedvesemmel, „irány Horvátország!” jelszóval. Ő már többször járt azon a vidéken, kisujjában van az útvonal, én zsenge fiatalasszony koromban üdültem arrafelé, ezért is vártam ujjongva az utazást.
Röpke nyolc órát autókáztunk, mire a csodás Opatijába, a horvát Monte Carloba értünk.
Mint anno a honfoglaló magyarok, körülnéztünk, megállapítottuk, hogy a klíma kellemes, az emberek barátságosak, a tenger ...
fel
le
Az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából, valamint Florence Nightingale-re emlékezve, aki 1820-ban született, május 12-én…
Az új beteg
Nagyon rég volt már, több évtizede történt. Fiatal voltam, szép és kedves.
Kedves mindenkihez, akivel találkoznom kellett. Találkoznom pedig számtalan szerencsétlen, és beteg emberrel kellett. A belgyógyászaton dolgoztam, éppen osztályon, kint a betegek között.
Egyik napon új beteg jött. Egy hosszú hajú, mosolygószemű cigány ember. Saját lábán jött, nem a mentő hozta. Vidám volt, kedélyes és nyílt.
- Hű, drága szép nővérkém, nagy beteg vagyok én, de nem veszem észre - kacagott az arcomba rögtön.
Beszédes volt, és udvarias. Ahogy öltözött át, és beszélt, mesélt az életéről, megtelt a szeme ragyogással. Néha homályos lett, majd öreg. Szinte mozaikokból állott az írisze, ahogy belenéztem. A tekintetünk a pillanat tört része alatt összefonódott. S egyszer csak azt vettem észre, hogy ott vagyok az életében, s ő beköltözött az enyémbe örökre.
S igaz ...
fel
le
- Az a szó, hogy „édesanyám”, ez az Isten neve a gyermekek szívében és ajkán. Érted már?
/Eric Draven A holló (The Crow) c. filmben/ .
Mindig anya akartam lenni. Csak anya. Sokáig nem tudtam, jól csinálom, vagy örökre elrontom. Bizonytalan voltam, fiatal, de akkor is szerettelek benneteket. Szívem összes szeretetével.
Egy pár pici babacipőt forgatok az ujjaim között. Az első cipődet. A ruháid már szép sorrendben, méret szerint pihennek a szekrényben, tisztára mosva, vasalva. Várják az érkezésed. Van mindenféle, macis, kutyás, focis, a szivárvány összes színét felsorakoztattuk neked.
Nagyon várunk. Alig egy hónap, és itt leszel köztünk.
Apa sokáig azt gondolta, lány leszel, de ma már semmiért el nem cserélne. Megtanít majd pókerezni, azt mondta. Verset, mesét olvas majd, ringat, ha éjjel sírsz. Neki még új a feladat, te leszel az első gyermeke. De tudom, a világ legjobb apukája válik belőle, és neked rettenetesen jó dolgod lesz, hogy őt választottad apukádnak.
Krisz azt ...
fel
le
A május elsejével kapcsolatban sokaknak a munka ünnepe jut eszébe, de nálunk a faluba a serdülő és fiatal lányok más miatt várják a május elsejét, hiszen az a májusfák állításának napja. A májusfa a természet megújulásának szimbóluma, sok esetben udvarlási szándék, vagy szerelmi bizonyíték is.
Május elsejére virradó éjjel vagy hajnalban a legények csapatai körbejárták a faluban az utcákat és magas, sudár fákat állítottak a nekik tetsző lányok kapujához. A fákra krepp-papírból szalagokat akasztottak, mindenféle színűt, hogy szép színes legyen, máshol zsebkendőkkel, virágokkal, teli üveg borral, hímes tojással stb. díszítették föl, mielőtt a földbe beásták, vagy a kapufélfára, kútágasra felszögezték volna. Nálunk is volt olyan, hogy a fa tetejére egy üveg italt is kötöttek.
Reggelre kelve a falubeli lányok izgatottan néztek ki a kiskapuhoz. Egyrészt azért, hogy megvan-e még. Ugyanis az is szokás volt nálunk, hogy lelopták a kiskapukat és elrejtették valahová. Egyszer a miénknek ...
fel
le
… „ jót” írni nehéz, jól írni még nehezebb … jót, jól írni még annál is …
… „olyant” meg, ami egy héten, - még azon is túl - a figyelem központjában tud maradni… hát …
Minden elismerésem azoké, akik ezt már megtették!
Tették! Sokan!
Köszönöm!
Nem szeretnék úgy járni, mint egy régi vendégvárásom alkalmával – ki akartam tenni magamért
(…. majd én megmutatom milyen az igazi piskóta … ) … kitettem … a kutyának ( szegény)
Így, írok úgy, ahogy szoktam …
Világosodik, ideje felkelni – állapította meg Erzsi néni, kinézve tanyájának apró ablakán.
Dunnája alól előbújva, a hidegre fittyet hányva, fogott neki a szokásos mozdulatoknak.
Begyújtás a sparheltbe, meleg vizet készíteni, enni adni az állatoknak, épp úgy, mint tíz … húsz … sok éve mindennap.
Egyik kezével a meleg vizes vödröt tartva … másik kezével csak egy simítás a fájó deréknak …. indult az udvarra...
Tudta, hogy kinn cudar világ van …
… hólapátolás közben, ráncoktól mélyen barázdált arca kipirult, szemeiben meleg ...
fel
le
Törpeharcsák csevegnek, lent a mélyben, az árral szemben, kávébarna, rút Duna vízében. Törpeharcsa Zsuzsi néni Törpeharcsa Rózsikának éppen kulináris recepteket ajánl.
Bánja is Rózsika, hogy nincs nála a receptes füzete.
Ahogy Zsuzsi néni elmondta ezt a kis hal, ebihal-csemegét, kukac-desszerttel, a harcsanyál összefut a számban. Főleg a barnavíz-mártásban hentergetett kukac-desszert csiklandozta az ínyemet.
Kicsit feljebb egy csapat életvidám ifjú kukac épp a nagybetűs életre készülődött, barna Dunavízbe henteregve.
- Nézzed csak, Rózsika, éppen ott jön az általam előbb említett desszert. Kóstold meg! Ízlik?
A nagybetűs élet értelmét ezzel el is érték a kukacok.
Harcsa Marcsa kérdezi harcsa Csabit.
- Mondd, te hiszel a vízen kívüli életben?
- Ó, te hízott pondróevő, ne nézz már lükének, ott nincs is víz! Akkor hogy jussunk rendesen oxigénhez?
Eközben rönkök sodródtak el mellettük. Laci bá' bölcs öreg harcsaként megjegyezte.
- Az nem olyan egyszerű, gyerkőcök. Ezek ...
fel
le
Húsvét, a tavasz és Jézus feltámadásának ünnepe
Kislánykoromban haragudtam erre az ünnepre. Húsvét hétfőn sohasem tudtam nyugodtan aludni, mert „hajnali hétkor” mindig arra ébredtem, hogy anyukám kopogtat az ajtómon néhány fiú társaságában. Még a csipáim eltávolításával voltam elfoglalva, amikor a srácok mindenféle versikét mormolva illatos kölnivizet löttyintettek a kócos hajamra, ami néha belefolyt a szemembe. Ezt követően zsebre vágták a jól megérdemelt aprópénzt vagy hímes tojást, és elégedetten elsomfordáltak. Duzzogva kérdeztem ilyenkor nagypapámtól, hogy miért nyitotta ki a kiskaput olyan korán, miért nem várta meg míg felkelek. Ő erre nagy lelki nyugalommal, kioktató stílusban válaszolt:
- Kislyányom faluhelyen ez így szokás. Be kell engedni a locsolkodókat.
Ez volt, ezt kellett szeretni. Alighogy elkukorékolta az utolsó „taktusokat” a kakas, a falubéli fiúk máris útra keltek, hogy meglocsolják az összes lányt és asszonyt, aki élt és mozgott a településen. A ...
fel
le