- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Egy picit elidőzök itt is és régi időkre gondolok, azokra a mindennapjaimat olykor felbolygató, agytekervényeimet megmozgató boldog békeidőkre, amelyekre jó visszagondolni..., ami miatt még mindig vissza-visszajárok ide, a feleségekre...
Miközben lapozgatok rátalálok régi gyöngyszemekre és el sem hiszem, hogy ennek egyszer csak vége lett... eszembe jut, talán nem is baj, egy kicsit legalább pihentünk, hiszen valaminek csak akkor lehet vége, ha magunk is így érezzük, akkor és ott, amikor letesszük a tollat, ha kiüresedünk, mert azt gondoljuk nem történik már semmi különös, amit érdemes lenne megosztanom azokkal a néha-néha - mint jómagam - visszajáró, írogató társaimmal...
Tévedés ne essék, itt még azért nem tartunk, hiszen látom és olvasom, amit megosztanak - nem kell ahhoz egy regény terjedelmű, hogy belegondoljak kinek-kinek az életében most is történik valami. Mindaddig, ameddig ezt az érdeklődést oda-vissza megtapasztaljuk, van értelme a folytatásnak is...
És akkor térjek ...
fel
le
Sosem szerettem, de ez most valahogy nagyon jólesett. Minő véletlen egybeesés, hogy a postaládámhoz igyekeztem, amit ki sem kellett nyitnom, hiszen mindig nyitva van. Úgysem hoz nekem soha senki semmit csekken kívül.
Majdhogynem a lábamat törte, szerencsére így csak elé pottyant a boríték... Hohó! Örvendeztem! Levelet hozott a postás! Igaz, nem kapkodta el, de annál nagyobb izgalommal és türelmetlen sietséggel bontottam fel...
Nem kis meglepetésemre tündér még a gondolatomat is kitalálta... Ügyes kis csomagot állított össze tollakból, poháralátétekből, hűtőmágnesekből, amiből kedvencem az ölelkező cicapár, de a többi is egytől egyig aranyoska, saját kezűleg rót, vésett szöveggel, rajzzal és egy levélke kíséretében.
Köszönöm Tündér, bár nem mondom, hogy nem kevésbé igyekeztem magam is kiérdemelni a Felesegek.hu tündéri ajándékát!
fel
le
Nem sok látnivaló van mostanában. A magamfajta nyugdíjas csak néz ki a fejéből, néha az ablakon át, és mit látok ma? Végre valami összehangolt, jól szervezett közmunkát.
Addig, amíg tavaly még vagy tucat ember húzta-vonta a nylont és hordták egy hatalmas kupacba a faleveleket, hogy aztán egy-két lapátoló ember alig győzve, vért izzadva - kitöltve a munkaidejüket - felhordta egy nagy teherautóra, kész izomláz, másnap biztos beteget jelentettek.
Ma csodák-csodája hatalmas fejlődést tapasztaltam.
Mindössze öt ember, azok közül is ketten munkagéppel és egy teherautóval felszerelve, a platón mindössze egy taposó ember gereblyézett csupán, végezték ezt a nem kicsit időigényes melót.
Nem nagy csinnadrattával jöttek és öröm volt nézni ezt a technikát, ahogy perceken belül felkerült a kisteherautóra az a rengeteg levél. Maguk után szinte megtisztult a tér és mentek tovább egy háztömbbel. Így kell ezt! Szakszerűen, összehangoltan, kevés ember igénybevételével.
Az üröm az örömben az egy ...
fel
le
Mint macska a forró kását, úgy kerülgetem én a túlzsúfolt szekrényeket. Időnként muszáj betekinteni, ha másért nem, hogy szorítsak egy kis helyet a következő ruhahalomnak... Így tettem éveken át.
Nem, ez így nem mehet tovább! Minden nekem kedvez, még az idő is. Közeledik az év vége és a nélkül, hogy erre bárki is figyelmeztetne, magamtól jövök rá, semmi értelme tovább kerülgetni. Nincs mese. Meg kell szabadulni a féltett "kincseimtől".
Ott kezdődött, hogy néztem a tv.-t, benne a férfiak képtelen öltözködési módját, mert magasról tesznek rá, hogy divat, vagy ómódi, legalábbis van köztük fanatikus, akiket abszolúte nem érdekli, mi a módi. Hát a szandál, zoknival nálam is kiverte a biztosítékot.
Nem csak a férfiaknál lelhető fel ez a közömbösség, ahogy esik, úgy puffan, az öltözködésük arra korlátozódik, amiben éppen jól érzik magukat. Az idő előrehaladtával egyre inkább feledésbe megy egy-egy rég nem látott ruhadarab. Mi nők is hasonlóképpen gondolkodunk, egyesek ...
fel
le
(Parketta, Fantasztikus, Megérte, Orgonista, Hitelkártya)
Jó lenne egy koncertjén résztvenni, de ez szinte lehetetlen a közeljövőben, bár ki tudja, talán fantasztikus élmény lenne, vagy amit nem igazán szeretek, a hangerő elől pánikszerűen elmenekülnék. Inkább rákeresek a Wikipédián, ami azonnal kidobja nekem Rhoda Scott amerikai születésű, színesbőrű dzsesszorgonista profilját, a Hammond-orgona királynőjét. Nem kétlem, hogy így van ez, de per pillanat megelégednék egy produkciójával is, csakhogy a böngészőm az elérhető videoformátumok egyikét sem ismeri fel. Pech. Nincs mit tenni, mint elképzelni milyen is lehetne az orgonistát hallgatni pianóban. Amúgy nem a kedvenceim között szerepel a jazz. Mindezt annak köszönhetem, hogy valamikor réges-régen egy jazz-kedvelőnek adtam ki albérletbe a kisszobámat. Azóta már óvatosabb vagyok a szenvedélyes zenebolondokkal! Nem egy közöttük, nem csak a zene, de a parketta ördögei is voltak. Nem mondom, hogy valamikor nem szerettem a táncot, ...
fel
le
Fontos lett volna kimennem ma is, mint az elmúlt napokban, hetekben a telekre. Csak egy hajszál választott el, és nem az akarat hiányzott most sem belőlem. Hamis lenne azt állítanom, mindent elvégeztem, nincs semmi teendőm, mert elég csak körbenéznem, máris tudom koránt sem azt látom, amit szeretnék, vagy inkább úgy fejezném ki, éppen fordítva, látom azt is, amit nem szeretnék.
Amire nem került sor az idén, evidens, hogy ezzel is több lesz jövőre a tennivalóm, hacsak valami csoda folytán az utolsó pillanatban váratlan segítség toppanna be, volt már rá példa, de a dolgok úgy látszik nem ismétlődnek.
Ne gondolj nagyra, az csak nekem tűnik annak eszköz híján, csak az erőmre hagyatkozva, ami édes kevés. Pedig nem lehetetlen. Láttad volna hogy juttattam el az évek óta, a kerítésnek döntött, használaton kívüli heverőt a kert egyik végéből a másikba? Élvezettel görgettem és az eredmény? Pont oda került, ahová eredetileg is szántam. Eddigre kitaláltad, hogy a használaton kívüli dolgokkal ...
fel
le
Minden évszaknak megvan a maga szépsége. Tavasszal a virágoké-, ősszel a levélözöné, ami szép a szemünknek, mert olyan csodásak, színesek. Ami oly sok bosszúságot okozott, lassan az árnyék is eltűnik, a pőrére vetkőzött ágak között beszökik a kései napfény. Már nem ontja úgy a melegét, hogy szinte elviselhetetlen tőle a hőség, de szükségünk van rá egész évben. Amit nélkülöznünk kell már régen, az eső egyre gyakrabban elkerül. Megváltoztatja az éghajlatunk, a szárazságtól éppúgy szenved az ember, mint a természet.
Mit tegyünk, hogy enyhítsünk e kínon?
Adok a rózsáknak egy-egy vödör vizet. Megérdemlik, hiszen még most is virágoznak, bimbóznak. A tujának, a fűnek, fáknak sem ártana, de ki győzi ezt?
És akkor azt hallom, még a föld forgatása is kiment a divatból? Rossz, amit teszek. Helyette mulcsozzak, szerezzek szalmát. No, de honnan, kitől? Nem úgy van az, miből?
Amit minden évben, hogy felásóztam a veteményest, azt sem tettem volna jól? Nem értem én ezt. Most, negyven év után ...
fel
le
Egy picit elidőzök itt is és régi időkre gondolok, azokra a mindennapjaimat olykor felbolygató, agytekervényeimet megmozgató boldog békeidőkre, amelyekre jó visszagondolni..., ami miatt még mindig vissza-visszajárok ide, a feleségekre...
Miközben lapozgatok rátalálok régi gyöngyszemekre és el sem hiszem, hogy ennek egyszer csak vége lett... eszembe jut, talán nem is baj, egy kicsit legalább pihentünk, hiszen valaminek csak akkor lehet vége, ha magunk is így érezzük, akkor és ott, amikor letesszük a tollat, ha kiüresedünk, mert azt gondoljuk nem történik már semmi különös, amit érdemes lenne megosztanom azokkal a néha-néha - mint jómagam - visszajáró, írogató társaimmal...
Tévedés ne essék, itt még azért nem tartunk, hiszen látom és olvasom, amit megosztanak - nem kell ahhoz egy regény terjedelmű, hogy belegondoljak kinek-kinek az életében most is történik valami. Mindaddig, ameddig ezt az érdeklődést oda-vissza megtapasztaljuk, van értelme a folytatásnak is...
És akkor térjek ...
Sosem szerettem, de ez most valahogy nagyon jólesett. Minő véletlen egybeesés, hogy a postaládámhoz igyekeztem, amit ki sem kellett nyitnom, hiszen mindig nyitva van. Úgysem hoz nekem soha senki semmit csekken kívül.
Majdhogynem a lábamat törte, szerencsére így csak elé pottyant a boríték... Hohó! Örvendeztem! Levelet hozott a postás! Igaz, nem kapkodta el, de annál nagyobb izgalommal és türelmetlen sietséggel bontottam fel...
Nem kis meglepetésemre tündér még a gondolatomat is kitalálta... Ügyes kis csomagot állított össze tollakból, poháralátétekből, hűtőmágnesekből, amiből kedvencem az ölelkező cicapár, de a többi is egytől egyig aranyoska, saját kezűleg rót, vésett szöveggel, rajzzal és egy levélke kíséretében.
Köszönöm Tündér, bár nem mondom, hogy nem kevésbé igyekeztem magam is kiérdemelni a Felesegek.hu tündéri ajándékát!
Nem sok látnivaló van mostanában. A magamfajta nyugdíjas csak néz ki a fejéből, néha az ablakon át, és mit látok ma? Végre valami összehangolt, jól szervezett közmunkát.
Addig, amíg tavaly még vagy tucat ember húzta-vonta a nylont és hordták egy hatalmas kupacba a faleveleket, hogy aztán egy-két lapátoló ember alig győzve, vért izzadva - kitöltve a munkaidejüket - felhordta egy nagy teherautóra, kész izomláz, másnap biztos beteget jelentettek.
Ma csodák-csodája hatalmas fejlődést tapasztaltam.
Mindössze öt ember, azok közül is ketten munkagéppel és egy teherautóval felszerelve, a platón mindössze egy taposó ember gereblyézett csupán, végezték ezt a nem kicsit időigényes melót.
Nem nagy csinnadrattával jöttek és öröm volt nézni ezt a technikát, ahogy perceken belül felkerült a kisteherautóra az a rengeteg levél. Maguk után szinte megtisztult a tér és mentek tovább egy háztömbbel. Így kell ezt! Szakszerűen, összehangoltan, kevés ember igénybevételével.
Az üröm az örömben az egy ...
Mint macska a forró kását, úgy kerülgetem én a túlzsúfolt szekrényeket. Időnként muszáj betekinteni, ha másért nem, hogy szorítsak egy kis helyet a következő ruhahalomnak... Így tettem éveken át.
Nem, ez így nem mehet tovább! Minden nekem kedvez, még az idő is. Közeledik az év vége és a nélkül, hogy erre bárki is figyelmeztetne, magamtól jövök rá, semmi értelme tovább kerülgetni. Nincs mese. Meg kell szabadulni a féltett "kincseimtől".
Ott kezdődött, hogy néztem a tv.-t, benne a férfiak képtelen öltözködési módját, mert magasról tesznek rá, hogy divat, vagy ómódi, legalábbis van köztük fanatikus, akiket abszolúte nem érdekli, mi a módi. Hát a szandál, zoknival nálam is kiverte a biztosítékot.
Nem csak a férfiaknál lelhető fel ez a közömbösség, ahogy esik, úgy puffan, az öltözködésük arra korlátozódik, amiben éppen jól érzik magukat. Az idő előrehaladtával egyre inkább feledésbe megy egy-egy rég nem látott ruhadarab. Mi nők is hasonlóképpen gondolkodunk, egyesek ...
(Parketta, Fantasztikus, Megérte, Orgonista, Hitelkártya)
Jó lenne egy koncertjén résztvenni, de ez szinte lehetetlen a közeljövőben, bár ki tudja, talán fantasztikus élmény lenne, vagy amit nem igazán szeretek, a hangerő elől pánikszerűen elmenekülnék. Inkább rákeresek a Wikipédián, ami azonnal kidobja nekem Rhoda Scott amerikai születésű, színesbőrű dzsesszorgonista profilját, a Hammond-orgona királynőjét. Nem kétlem, hogy így van ez, de per pillanat megelégednék egy produkciójával is, csakhogy a böngészőm az elérhető videoformátumok egyikét sem ismeri fel. Pech. Nincs mit tenni, mint elképzelni milyen is lehetne az orgonistát hallgatni pianóban. Amúgy nem a kedvenceim között szerepel a jazz. Mindezt annak köszönhetem, hogy valamikor réges-régen egy jazz-kedvelőnek adtam ki albérletbe a kisszobámat. Azóta már óvatosabb vagyok a szenvedélyes zenebolondokkal! Nem egy közöttük, nem csak a zene, de a parketta ördögei is voltak. Nem mondom, hogy valamikor nem szerettem a táncot, ...
Fontos lett volna kimennem ma is, mint az elmúlt napokban, hetekben a telekre. Csak egy hajszál választott el, és nem az akarat hiányzott most sem belőlem. Hamis lenne azt állítanom, mindent elvégeztem, nincs semmi teendőm, mert elég csak körbenéznem, máris tudom koránt sem azt látom, amit szeretnék, vagy inkább úgy fejezném ki, éppen fordítva, látom azt is, amit nem szeretnék.
Amire nem került sor az idén, evidens, hogy ezzel is több lesz jövőre a tennivalóm, hacsak valami csoda folytán az utolsó pillanatban váratlan segítség toppanna be, volt már rá példa, de a dolgok úgy látszik nem ismétlődnek.
Ne gondolj nagyra, az csak nekem tűnik annak eszköz híján, csak az erőmre hagyatkozva, ami édes kevés. Pedig nem lehetetlen. Láttad volna hogy juttattam el az évek óta, a kerítésnek döntött, használaton kívüli heverőt a kert egyik végéből a másikba? Élvezettel görgettem és az eredmény? Pont oda került, ahová eredetileg is szántam. Eddigre kitaláltad, hogy a használaton kívüli dolgokkal ...
Minden évszaknak megvan a maga szépsége. Tavasszal a virágoké-, ősszel a levélözöné, ami szép a szemünknek, mert olyan csodásak, színesek. Ami oly sok bosszúságot okozott, lassan az árnyék is eltűnik, a pőrére vetkőzött ágak között beszökik a kései napfény. Már nem ontja úgy a melegét, hogy szinte elviselhetetlen tőle a hőség, de szükségünk van rá egész évben. Amit nélkülöznünk kell már régen, az eső egyre gyakrabban elkerül. Megváltoztatja az éghajlatunk, a szárazságtól éppúgy szenved az ember, mint a természet.
Mit tegyünk, hogy enyhítsünk e kínon?
Adok a rózsáknak egy-egy vödör vizet. Megérdemlik, hiszen még most is virágoznak, bimbóznak. A tujának, a fűnek, fáknak sem ártana, de ki győzi ezt?
És akkor azt hallom, még a föld forgatása is kiment a divatból? Rossz, amit teszek. Helyette mulcsozzak, szerezzek szalmát. No, de honnan, kitől? Nem úgy van az, miből?
Amit minden évben, hogy felásóztam a veteményest, azt sem tettem volna jól? Nem értem én ezt. Most, negyven év után ...
