- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Van köztük legalábbis, amit a hátam közepére sem kívánok, de jó, hogy elmúltak azok az idők! Csakhogy túl sok helyet foglalt el és jól elraktároztam, hogy most megint átéljem és emlékezzek.
Mindig akad egy-két újdonsült, most éli át, azt amit én már rég és felteszi a kérdéseket, amire mindig meg van az azonnali válaszom. Hiszen emlékszem, mintha ma lett volna...
Búcsúztattuk a ó évet, de előtte a titkárnőt, aki elhagyta a tett színhelyét jobb élet reményében távozott és ott maradtam magnak. Persze, a szorgalmat meg kell becsülni, mindenre kapható gondolták, de melléfogtak a nagyok... Rövidre fogom, a többit képzeld hozzá. Buli van ezerrel és én a szorgoska, kiszolgálom, amennyire a képességeimből futja. Egy dologra nem vagyok hajlandó, és az még magamnak is meglepetés volt. A pezsgőbontás is az én reszortom volt. Lehetett, de én is megléptem. Nem tudták, vagy odáig a cseppnyi agyukig nem ért fel az, hogy még életemben nem bontottam pezsgőt?... Nem estem kétségbe, csak hívtam a ...
fel
le
Könnyedén akartam venni az egészet, mégsem sikerült. Fájt a lelkem valahányszor megbántottak. Én nem ezt akartam! Nem így! Elég lett volna talán egy figyelmeztetés, hogy lejjebb az agarakkal, itt kérem vékonyak a falak, viselkedjünk már, mégoly nehéz is az élet... Nehéz az másnak is. Itt vagyok pl. én. De rajtuk valahogy nem fogott a szép szó... Még jól emlékszem arra, amikor azt mondta az "öreg"... "Szeretünk itt a Mamával, és innen már nem megyünk másik helyre!" Csakhogy a túlméretezett családjával sehogy sem sikerült dűlőre jutnia. Igyekezett egyben tartani és ezzel a legrosszabbat tette. Valahogy nem tágítottak, hiába volt a szép szó, a kérés, a jól felfogott érdeke mindegyiknek. Sokan voltak, többen, mint kellett volna, szabadott volna...
Pedig milyen jó volt a kezdet, nagy a vidámság, talán még szeretet is honolt itt-ott, bennem is az irányukban. Hogy viszont is... azt sosem éreztették, csak kihasználtak. Mára ezt érzem. Olyan jó szomszédi viszony alakult ...
fel
le
Nagyon nehezen tudnám rászánni magam, hogy elmozdítsam azokat a növényeket a helyükről, ahol olyan jól érzik magukat, évek óta. A yukapálma, ha csak egyszer hozza is a virágát, vagy a japánbirs, aranyvessző (aranyeső), a kora tavaszi virágok, a játszint, tulipán, nárcisz, hóvirág, később a gyöngyike, kukac... és sorolhatnám, vagy a nőszirom, nem is írom le, ők a legismertebbek, megcsodálom, de zölden is mutatósak... A pampafű pl. még idén nem hozta a virágát, nem tudom az okát, de így is szép, zölden, buján. Nem jó, ha túlságosan mesterkélt, nagyon időt rabló, állandó jelenlétet igényel, öntözés, egyebek... Nálam az egész kert lehetne akár előkert is, hiszen nem nagy, össz-vissz 574 m2, de sok minden megtalálható benne, sosem voltam maximalista. Én abban érzem jól magam, és rövid ideig bár, de lehet gyönyörködni a szebbnél szebb idény virágokban kora tavasztól, késő őszig.. Nem bolygatom, ha nem muszáj, őket.
Mifelénk (Pécs) közel az erdő a szabolcsi szőlőhegyen, és az őzeknek, akik ...
fel
le
- Eldugtad az e hetit?
- El, egy jól zárható, csavaros üvegbe, de semmi értelme nem volt, úgyis mindig előveszem és elköltöm.
- Te miről beszélsz?
- A pénzről van szó, nem?
- Á, dehogy, hát a dughagymát.
- Ja, hogy a dughagymát? Azt igen, olyan soknak tűnt, amikor megvettem még válogattam is, pedig ki sem tett két sort. Ki kellett pótolnom az idei bikás dughagymákkal, hogy kitöltsem a sort... Mit gondolsz, mi lesz belőle a tavasszal? Sok bika? - Nem mondod. Abból egy is sok.
- Te kiről beszélsz?
- Hát egy "bikáról", akit menesztettem, mert az az egy is sok volt. Vagy inkább beszéljek a rajnai törpéről? Téláló, kibír az mindent, a jég hátán is megél. Eltartatja magát a szerencsétlen nőkkel...
Te miről beszélsz?
- Nem tudod ki az a törpe? Hát a rajnai.
fel
le
- Kopognak!
- Hallom, hiszen... nyiss ajtót!
- Én nem, nyiss te.
- Fáradt vagyok, mondta az anya, miközben már indult is az ajtó felé.
Az árnyék jól ismerten körvonalazódott a kis ablakon át, ami megtörte, de nem rejtette el teljesen, ki áll mögötte. Rég nem tapasztalta már, pedig volt idő, amikor igen gyakran ismétlődtek a látogatások. Kelletlenül kérdezte, most is csak megszokásból - Ki az?, pedig biztosan tudta, hiszen nem lehet más, mint az a cérna vékony fiatalasszony a szomszédból, karján a pici gyerekkel, és valamivel lejjebb a földből épphogy kinőtt aprócska, csalafinta kis teremtés, az asszony barátnője kezét fogva négy éves kislányának, aki fülig érő szájával, ellenállhatatlan mindig levette a lábáról, aki ránézett a bebocsájtást kérő bogár szemeivel, és tudta, az alig résnyire nyitott ajtón keresztül, már nyomul is befelé, egyenesen a szoba ajtajáig, ahol kérdőn rá néz, és nem tudni miből, de azonnal vágta, végre szabad a pálya! Boldog volt ilyenkor és felszabadult. ...
fel
le
Mostanra tele vagyok ki nem mondott gondolatokkal, mentő ötletekkel, a lehetőségek tárháza itt van előttem, de az utóbbi időben nem éltem vele, pedig bőven lett volna mondanivalóm a történések tükrében. Sorrendben, kiemelve egy-egy fontosabbat, de, most ha kissé csapongani fogok, az csak azért lehetséges, mert nem kronológiai sorrendben szoktak történni az említésre méltó és méltatlan események, katasztrófák, tragédiák, hanem össze-vissza.
Az egyikből még kis se mászol, ott van a következő, ami nem csak feldolgozásra vár, de megoldásra. Nos, ilyenkor jövök rá, ha körülnézek, hi be kevesen vannak, vagytok?! Hová tűntek az emberek, hogy legalább megosszam velük a jót, a rosszat, ami, ahogy öröm tud lenni, néha bizony igen nyomasztó is. Had könnyítsek a lelkemen?!
Ebben a kesze-kuszaságban kell nekem egy olyan ösvényt vágni, ami kivezet, de legalábbis segít visszatalálni régi önmagamhoz. Persze tudom – az idő múlásával – ez minden tekintetben képtelenség, de megközelíthetem, ha meg ...
fel
le
Van köztük legalábbis, amit a hátam közepére sem kívánok, de jó, hogy elmúltak azok az idők! Csakhogy túl sok helyet foglalt el és jól elraktároztam, hogy most megint átéljem és emlékezzek.
Mindig akad egy-két újdonsült, most éli át, azt amit én már rég és felteszi a kérdéseket, amire mindig meg van az azonnali válaszom. Hiszen emlékszem, mintha ma lett volna...
Búcsúztattuk a ó évet, de előtte a titkárnőt, aki elhagyta a tett színhelyét jobb élet reményében távozott és ott maradtam magnak. Persze, a szorgalmat meg kell becsülni, mindenre kapható gondolták, de melléfogtak a nagyok... Rövidre fogom, a többit képzeld hozzá. Buli van ezerrel és én a szorgoska, kiszolgálom, amennyire a képességeimből futja. Egy dologra nem vagyok hajlandó, és az még magamnak is meglepetés volt. A pezsgőbontás is az én reszortom volt. Lehetett, de én is megléptem. Nem tudták, vagy odáig a cseppnyi agyukig nem ért fel az, hogy még életemben nem bontottam pezsgőt?... Nem estem kétségbe, csak hívtam a ...
Na milyen vagyok, szivi?! :-)
Aki megfejti, hogy a fotón lévő láb honnan nőtt ki, avagy valaki egyszerűen csak odaillesztette, az kap egy ötöst! Bevallom, hogy nekem nem sikerült, pedig még mindig megvan. Könnyítésül csak annyi, hogy hat éve készült, a Duna parton és éppen majszolok valamit, de ilyen nyakatekert pozíciót hogy tudtam produkálni még csak nem is sejtem.
Nagyon nehezen tudnám rászánni magam, hogy elmozdítsam azokat a növényeket a helyükről, ahol olyan jól érzik magukat, évek óta. A yukapálma, ha csak egyszer hozza is a virágát, vagy a japánbirs, aranyvessző (aranyeső), a kora tavaszi virágok, a játszint, tulipán, nárcisz, hóvirág, később a gyöngyike, kukac... és sorolhatnám, vagy a nőszirom, nem is írom le, ők a legismertebbek, megcsodálom, de zölden is mutatósak... A pampafű pl. még idén nem hozta a virágát, nem tudom az okát, de így is szép, zölden, buján. Nem jó, ha túlságosan mesterkélt, nagyon időt rabló, állandó jelenlétet igényel, öntözés, egyebek... Nálam az egész kert lehetne akár előkert is, hiszen nem nagy, össz-vissz 574 m2, de sok minden megtalálható benne, sosem voltam maximalista. Én abban érzem jól magam, és rövid ideig bár, de lehet gyönyörködni a szebbnél szebb idény virágokban kora tavasztól, késő őszig.. Nem bolygatom, ha nem muszáj, őket.
Mifelénk (Pécs) közel az erdő a szabolcsi szőlőhegyen, és az őzeknek, akik ...
Mostanra tele vagyok ki nem mondott gondolatokkal, mentő ötletekkel, a lehetőségek tárháza itt van előttem, de az utóbbi időben nem éltem vele, pedig bőven lett volna mondanivalóm a történések tükrében. Sorrendben, kiemelve egy-egy fontosabbat, de, most ha kissé csapongani fogok, az csak azért lehetséges, mert nem kronológiai sorrendben szoktak történni az említésre méltó és méltatlan események, katasztrófák, tragédiák, hanem össze-vissza.
Az egyikből még kis se mászol, ott van a következő, ami nem csak feldolgozásra vár, de megoldásra. Nos, ilyenkor jövök rá, ha körülnézek, hi be kevesen vannak, vagytok?! Hová tűntek az emberek, hogy legalább megosszam velük a jót, a rosszat, ami, ahogy öröm tud lenni, néha bizony igen nyomasztó is. Had könnyítsek a lelkemen?!
Ebben a kesze-kuszaságban kell nekem egy olyan ösvényt vágni, ami kivezet, de legalábbis segít visszatalálni régi önmagamhoz. Persze tudom – az idő múlásával – ez minden tekintetben képtelenség, de megközelíthetem, ha meg ...
