- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Napló bejegyzések
Gyanús volt, de optimista lévén a frontokra fogtam. Mostanra kiderült, hogy a kórság ügyködött, mert mindennapossá váltak a jellegzetes tünetek. Nincs okom panaszra, mert hosszú hónapokig, talán egy évig is remisszióban volt a mocsok és ez ajándék volt, mivel 2-3 hónapnál tovább nem nagyon szokott békénhagyni. Mondjuk megérdemeltem a kegyelmét, miután előtte kishíján kinyírt. Nem tudom, hogy ebből a körből mikor mászom ki, de ha nem fog nagyon megkínozni, hogy durvábbakat ne is említsek, akkor már boldog leszek.
Dokumentációs rizsa az állapotkövetéshez:
- Kb. 2-3 hónapja tart az ízületi gyulladás, ehhez mérten reggelente be kell mozgatni a rosszalkodó részeket, hogy egyáltalán az ágyból ki tudjak mászni.
- Egyelőre még tudok enni, de kb. 1-1,5 hete már visszaesett az étvágyam és a hányinger, meg a hasfájás sem könnyíti meg a dolgomat kajálás terén. Ilyenkor nem megy az evés, de amikor elmúlnak, még tudok enni. Az íz- és szagérzékelésem még normális. Megint itt van az is, hogy ...
fel
le
hogy nem fog összejönni a pesti út és hogy a terápiára sem jutok fel. -.- A Gabi nem jelzett vissza a Népliget környékének a járhatóságáról, de én közben próbáltam a netről informálódni és egy kedves netes ismerős is segített, mondta, hogy nemrég járt arra és simán lehet ott közlekedni. Küldött ezzel kapcsolatos térképeket, meg cikket is, de magam is láttam a keresgélés során, hogy semmiféle lezárás nincs azon a részen, ahol mi közlekedni szoktunk. Amikor elkezdte apám ezt a teóriáját, már akkor mondtam neki, hogy valószínűleg csak a hídnál van terelés, mi meg úgysem ott megyünk és pár napja az ismerős is megerősítette, hogy a villamoshoz simán át tudunk menni (mert nekünk az a lényeg, hogy arra fel tudjunk szállni). Nem tudom milyen óriási kerülőket vizionált a fater a múltkor, de valószínűleg ismét csak az van, hogy a fejébe vette, hogy TUTI szét van minden bombázva és akkor kerülni kell, holott az égvilágon senki sem mondta, hogy fel van minden túrva. Az a gond vele, hogy ha ...
fel
le
A napokban eszembe jutott egy emlék, még abból az időből, amikor kamaszként az ember lelke telve szeretettel, amikor úgy érzi, hogy kinyílik előtte az egész világ, s egyre nagyobbakat harap a tudás fájának gyümölcséből, amelyből minél többet fogyaszt, annál többre éhezik, és lelkesen keresi az újabb ízeket, felfedezve az emberi tudás számára újabbnál újabb élményeket adó forrásait, s úgy érzi, ismereteinek bővülésével szeme előtt egyre csak tágul horizont, ezzel együtt nő benne a szabadság élménye, mert energiával telve keresi saját útját és hangját, hiszi, hogy bármit elérhet, megtanulhat, befoghat, befogadhat, miközben keveredik benne az álom és a valóság, a vágy és remény, csak az biztos, hogy nem ismer lehetetlent.
Családi házunk, melyben a szüleink felneveltek bennünket, egy jászkunsági faluban áll, két utca kereszteződésében, amely bizony azt jelenti, hogy elég hosszú kerítés veszi körül, melyet Apukám ötven évvel ezelőtt, tavasszal készíttetett. Akkoriban nem lehetett készen ...
fel
le
Lehet, hogy nem jutok fel Pestre, mert felújítás van a Népligetnél és a fater szerint nagy kerülővel és többszöri átszállással jutnánk csak át Palotára, ő meg nem fog kerülni, megmondta. Erre az utazásra vártam már jóideje. -.- Most várunk, hogy a Gabi megnézze, hogy hogyan lehet ott közlekedni, mert ha mégsem kell nagyot kerülni, akkor megyünk. Kéne, mert különben a kontroll is mégtovább csúszik (bár el ne kiabáljam új probléma nincs egy ideje, szóval nem égető a helyzet), meg a sématerápiát sem szeretném lemondani és az 8.-án már kezdődik. Mondom apámnak, hogy nem is biztos, hogy nagyot kell kerülni tömegközlekedéssel, de ha igen, akkor hívunk egy taxit és elmegyünk vele a Hungária körútig, mivel onnan már amúgy is buszoznánk, meg ott már zavartalan a közlekedés. Erre jött, hogy "drága a taxi, a f@szom költ rá". Aha, mert egy tizenvalahány ezres nadrág pár hónapja nem volt drága, mi? -.- Oké, nekem vette, de meg is mondtam, hogy pazarlás volt. A Népligettől amúgy sem nagy ...
fel
le
Felszállott a páva, vármegyeházára... vagy inkább a Margit a padra.
Kérdeztétek, mi van a Maaargittal?
Nos, Margitka reggelente két másodperc alatt megpattan a kifutóból, de csak hogy a bejárati ajtó melletti szekrényke melletti szakajtóba beletegye az aznapi tojását. Dolga végeztével hangos kotkodácsolással jelzi, hogy be lehet szedni a minden napra egy tojást. Utána meg kiszolgálja magát macskatápból és lófrál egész nap a kertben.
Azonkívül Margit sakkban tartja a kacsákat (ezért nem bánom, hogy rájött, hogy kívül tágasabb). A kacsák pedig Vilmost terrorizálják, pedig Vilink kiteszi mind a négy kacsát méretben. Ő a szelíd óriás.
Amúgy..., úgy van ez, mint az embereknél. Az asszony a félelmetesebb. Nem hiszed? Apám is mindig azt mondta:
- Kérdezd meg anyádat!
- Zöldujj -
fel
le
ezért azt hittem aktivizálódott a kórság, de jobban vagyok, úgyhogy Istennek hála csak az időváltozásokat éreztem. Hiszem (mert tapasztaltam is) a gondolatok teremtő erejét, szóval "be is beszéltem magamnak", hogy jól leszek és inaktív marad a kórság, csupán egy-két napom lesz rosszabb, mert úgy kell lennie! Felfogom, hogy ez nem ilyen egyszerű, de muszáj pozitívnak maradni. Egyelőre nem estem vissza és imádkozom is rendszeresen azért, hogy tartson meg az Úr a jelenlegi állapotban minél tovább! Az értágító már hat, kevesebb és kisebb mértékű a fagyás. Nyilván számít az enyhülő hőmérséklet is, bár a ház még hideg, mivel át vannak hűlve a falak, de már nincs jégverem. A bokám még mindig vizes és fáj, ahogy a többi begyulladt ízület is, de semmi sem tart örökké, ez a lényeg.
Nagyon hiányzik a fogadott Tesóm!
Nagyon nehéz visszafogni magam, hogy ne írjak neki. Csak az tart vissza, hogy nem akarom felzaklatni.
Vettem egy Adidas cipőt. Nem vagyok márkafanatikus, de a lábbeli ...
fel
le
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy barátom vagy barátnőm... Mindegy is. A mai világ már csak ilyen. Homogén. Tehát, volt Ő, Postáska. Úton, útközben vagy csak épp útfélen, egy távoli napon, elvesztettem őt. Kiesett a táskámból. Máig keresem, merre gurult.
Gurult, gurult, a hetedhét hegy tetején is túl,
és ott, egy barátom táskájába bújt.
A szigetem. A hely. Ahova menekülhetek. Az eső elől, a gondolatok elől, a szél elől, a bú elől, ha fúj, ha fagy... Vagy csak épp előlem. Jó ott. Jó odarejtőzni. Jó ott lenni, amikor bánt valami vagy valaki. Kiadni mindent. Könnyekből sírni, a lelkemből írni... Azt a sok szeretetet, amit nem adhattam neked.
Miért?
Mert nem hitted...
Így elvesztettelek vagy mi a franc... olyan ezerhétszáztizenegy éve... Legalábbis, nekem ennyinek tűnik.
Hogyan?
Mostanában sokat gondolkodom róla, rólad. Valahol biztos nem idevaló vagyok - töprengek. Fabábú. Fa szívvel... Tiszta Pinokkió.
Bűnbánó báb.
Kedves Postáska!
A világ parkettája egy ...
fel
le
Nem akarom elkiabálni, de úgy néz ki, hogy nemsokára kimozdulunk végre, mégpedig a Szegedi Vadasparkba. Nagyon ideje van már valami programnak. Kíváncsi vagyok, hogy mikor kerül rá sor, sor kerül-e rá egyáltalán, mert ugye mindig be van zengve egy csomó minden, aztán megvalósulás nem követi a terveket. Mindegy, optimista vagyok és hiszem, hogy ezúttal lesz valami belőle. A pesti utazás is tervben van, csak még nem tiszta, hogy ennek a hónapnak, vagy a jövőhónapnak a végén tudunk felmenni, mert a Gabitól függ, mivel ugye nála szállunk meg. A jövőhónap vége amúgy sem lenne jó nekem, mivel akkor még a terápián leszek, szóval remélhetőleg mehetünk most a hónap végén.
A Dokim fog örülni, mert jóideje tart a remisszió és remélhetőleg még akkor is így lesz, amikor a kontrollra eljutok. Csak az ízületi gyulladás aktív egy ideje, de az nem izgat, mert ugyan igencsak fáj és korlátoz bizonyos mozdulatokban, meg a járkálás sem esik jól, de legalább nem veszélyeztet és ez a fő. A kezemet most ...
fel
le
úgyhogy írok. Ma - vagyis éjjel lévén tegnap - este 10 körül írt a fogadott Tesóm, mert ugye tegnapelőtt nem tudtunk elbúcsúzni, mivel nem tudott elérni. Mondanom sem kell, hogy kegyetlen volt a búcsú, viszont a légkör legalább békés volt, sőt, kifejezetten szeretetteljes. Mint mondtam, 10 körül kezdtünk beszélni és mondta, hogy akkor búcsúzzunk el, ami egyből szétdurrantott és vagy másfél órán keresztül nem tudtam lehiggadni, megint "rohamig" (nem a görcsroham) jutottam. Neki közben ki kellett lépni egy kis időre, akkor próbáltam észhez térni, kevés sikerrel, fater majdnem észre is vett. Végül aztán ahogy mondtam, kb. másfél óra múlva lecsitult az őrület és még mosolyogni is tudtam párszor. Békésen, szeretettel és itt-ott humorral megspékelve sikerült beszélgetni, de persze azért komolyan is, mindenki kiadta az instrukciókat a másik számára, pl. hogy egyikünk sem hagyhatja el magát, rajzoljunk (mert Ő is szokott), én nem halhatok meg (na nem mintha Ő megtehetné!), stb. ...
fel
le
Tudtam, hogy fog valamikor, ezért naponta többször ránéztem az alkalmazásra, amin keresztül beszélünk. Nagyon dühös vagyok, mert egy rohadt görcsroham miatt használhatatlan voltam és Ő pont abban az időpontban írt, szóval elkerültük egymást, pedig búcsúzni jött. Szó sincs arról, hogy nem akart (ezt mondjuk nem is feltételeztem, csak nem tudtam mi az ok), csupán Neki is qrvára nehéz (sejtettem aztán, hogy ez lehet az) és ez teljesen érthető. A magánügyeit nyilván nem írom ki, de ezúttal is megvan a jó oka, hogy miért kell mennie és ezért harag egyáltalán nincs bennem. Aggodalom és elviselhetetlen keserűség annál inkább. Az egyedüli megnyugtató dolog ebben az enyhén szólva is nyugtalanító helyzetben, hogy ha csak üzenetben is, de legalább békésen sikerült lezárni a köteléket, ami amúgy sosem lesz lezárva, mert ő is mondta és én is, hogy nem fogjuk egymást elfelejteni soha és szeretni fogjuk a másikat a távolból is. Talán egy nap még újra összehoz minket a sors, én is hiszem, ugyanúgy, ...
fel
le