- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Napló bejegyzések
Újévi haikuk
Szilveszter napján
búcsúztatjuk az évet,
kívánunk jobbat
Új év kezdődik
mindenki reménykedik
jobb lesz, - mint eddig
- emillio -
♡☆♡☆♡☆♡☆♡
Székely újévi köszöntő!
Adjon Isten minden szépet,
Irigyeknek békességet,
Adjon Isten minden jót,
Hazug szájba igaz szót.
Hontalannak menedéket,
Éhezőknek eleséget,
Tollat író kezébe,
Pulyát asszony ölébe.
Legényeknek feleséget,
Szegényeknek nyereséget,
Áfonyát a havasra,
Pisztrángot a patakba.
Istenhitet a pogánynak,
Hű szeretőt a leánynak,
Szép időben jó vetést,
Szomorúknak feledést.
Sarkvidékre hideg telet,
Az árváknak jó kenyeret,
Fegyvereknek nyugalmat,
Szelíd szónak hatalmat.
Betegeknek egészséget,
Fuldoklóknak reménységet,
Vitorlának jó szelet,
Napfényből is öleget.
Jó lövést az ordasokra,
Nyíló ajtót vaskapukra,
Vándoroknak fogadót
Isten adjon minden jót!
<iframe width="560" height="315" src="https://www.youtube.com/embed/tiQiBBU7Lug ...
fel
le
Karácsony másnapján reggel hétkor arra ébred, hogy az ablakpárkányon dobol az eső. Felkel, odamegy az ablakhoz, felhúzza a redőnyt. Valóban borús az ég, valóban esik az eső, akkor pedig nem álmodta, mert ez a valóság. A földeket vastagon beborító hó kellene és legalább mínusz tíz fok, hogy elpusztuljanak kertjében a kártevők. Sajnos, ez nem kívánságműsor. Az időjárást nem tudja befolyásolni, legfeljebb alkalmazkodhat hozzá, amennyire erejéből és tehetségéből telik.
Úgy érzi, késésben van, mert ma biztosan eljönnek a fiáék, mert úgy ígérte Kornél: Anyuskám karácsony másnapján meglátogatunk. Szerencsére előző nap megfőzte fia kedvenc karácsonyi ételeit, kacsaaprólékból gazdagon zöldségelt húslevest, metélt tésztával, és a töltött káposztát, mely alá, az aprókáposzta közé tett négy nagyobb darab füstölt oldalast is. Süteményként mákos és diós bejglit, valamint mézes lepényt sütött. A menyének és az unokájának kedvéért gesztenyemasszát is vett, meg két flakon tejszínhabot, mert ők a ...
fel
le
Szokott mód' békében telik és ez nekem már elég. Nem tudom, miért csak ilyenkor tud normálisan viselkedni az öregem, de legalább ilyenkor nyugi van. Tegnap koraeste jött értünk az Ildi kocsival. Nem akartam átmenni, de egyedül lenni sem akartam, úgyhogy mentem. Most jobb volt a légkör, mint amilyen lenni szokott, de kifejezetten jó azért most sem volt. Kicentizve az időt, de megérkezett az öregnek és a Gabinak az ajándék, örültek, szóval idén sem nyúltam mellé. Bennem most nagyjából nyugi van, mert az öreg ilyenkor normálisabb, meg tudtam beszélni a Tesómmal és a másik fogadott Tesómmal is mindig jó légkörben beszélgetünk. Mindez nekem elég, hogy legyen miért, kikért kitartani. Most igyekszem az ünnepre figyelni, egy kicsit próbálok ellazulni. Ma ebben nem partner a búrám, mert reggel óta migrén boldogít és hiába aludtam, nem múlt el, nem is enyhült, de estére már biztos megszűnik. A rendszeres Olvasóimnak, de az idetévedőknek is békés, boldog Karácsonyt kívánok!
fel
le
Miért gondolja bárki is, hogy az ünnep közeledtével sokaknak csak a szép és a jó jut az eszébe, arra tudnak csak gondolni? Ilyenkor hozza felszínre a legrejtettebb frusztrációkat, a bizonyítási kényszert, amit oly sokáig sikerült elnyomni.
Megint eltelt egy év. Mi változott ez alatt az egy év alatt? Nyilván nagyon sok, de alapvetően nem mindegy milyen irányba. Azok a családok, emberek, akik okkal, vagy ok nélkül egy régen elkövetett rossz döntésük következményeként egyedül kényszerültek végig csinálni nem egy, de sok-sok évet, rosszabb esetben több gyerekkel, apa nélkül, társ nélkül, egyedül, hogyan mondhatják azt, hogy hely de jó kedvem van így ünnepek közeledtével?!
Induljunk ki abból, hogy az ünnepeket azok a családok sem ússzák meg, akik gondolni sem akarnak rá. De hát miért is ne akarnának gondolni rá? Elkerülhetetlen. A körülöttünk zajló, nyüzsgő események emlékeztetnek rá, és lassan, de biztosan ráhangolódnak azok is, akik valamilyen okból nem akarják az ünnepeket. ...
fel
le
A lányom kitalálta néhány hete, hogy idén ne nálunk legyen a vacsi Szenteste, hanem a nagymamájánál, vagyis az én édesanyámnál. Ő egyedül él, mi vagyunk a szűk családja: a lányom, a fiam és én.
Megbeszéltük ki mit főz. A menü nagyjából ugyanaz volt, mint mindig, csak nem mindent én készítettem el. Este ötre már mindent megcsináltam, és a kaját, mint egy málhás szamár cipeltem ki az autóba. A nagy tál, amit hússal pakoltam meg majdnem kicsúszott a kezemből miközben battyogtam kifelé, csaknem a szívbaj jött rám. Előtte az ajándékcsomagolástól kaptam frászt. Az árcédulát képtelen voltam levakarni, a csomagolópapír csúszkált össze-vissza, a cellux mindenhova ragadt csak oda nem, ahova kellett volna…
Ahányan vagyunk annyi felől érkeztünk. A lányom a barátjától, a fiam az édesapjától. Anyukám csengőszóval köszöntött, az asztal káprázatos színekben pompázott, a CD lejátszóból jól ismert muzsika szólt. A terülj-terülj asztalkát ellepték a finom falatok, és vacsora után mint az ovisok, ...
fel
le
Gyepűrózsa, csipkerózsa, Rosa canina, ki hogy ismeri?
Az első csipkebogyó- vagyis vadrózsa bokrom, a szőlőhegyi ház mellett úgy lett, hogy volt egy szál, amit apám lekaszált, amiből így azonnal lett négy szál, majd az eltelt 18 évben többször is térdig visszavágtam, ha már nagyon kezelhetetlenné vált miatta az egész terület, mert most is mininum 3-4 méteres vesszői hullnak alá a rézsűn, amelyek rózsaszín fátyolként leomló virágesőbe borítják a kert egy részét.
Tapasztalva a drasztikus nyírásra adott enyhén szólva is erőteljes növekedési reakcióját, a második telkemen a már alapból ott lévő 3 méteres sűrű bokorhoz a vadcseresznye tövében, már hozzá sem nyúltam. Madárfészket szoktam fotózni rajta.
Általában rózsaszín, de nálam van fehér virágú is. Virágzáskor láttam, hogy az elvadult szomszédos kertekben a rózsaszínnek több árnyalatában is játszanak, de ami igazán izgalmas nekem, hogy a bogyóik mérete és íze sem teljesen egyforma. Van, amelyik sokkal "kövérebb" és ...
fel
le
Csodás kertem arborétum #fenntarthatókert #fenntarthatókert posztjánál most így a beszélgetéseikbe beleolvasva, megfogalmaztam magamnak, hogy nekem igazából csalamádé kertem van. Mert nem csak hogy van (igazából nincs) dísz- és haszonkerti része, de az egész olyan szinten van keverve, mint egy jó csalamádé alkotóelemei. Ettől se nem haszonkert, se nem díszkert és semmilyen szinten nem tematikus kert.
Még csak egyes részeit sem tudnám külön behatárolni vagy elkülöníteni, még a mélymulcsos zöldségesben is van díszfaiskolai sor is, kékszakállak, akik ott nevelődtek őszig a paprika mellett, majd kiültetésre kerültek. Az almafa alatt a nőszirmok citromfűvel, hóbogyóval. Mellette a füge, körülöttük tavaszi hagymások és bogyós gyümölcsűek. A japánbirs váltakozik a jostával sövényt képezve és védi az északi szelektől a cseresznyefát. A klemátisz második évben virít a szőlősbarackon. A ház mellett a kajszi árnyliliomot óv, a magnólia tövénél eper keres árnyékot, galagonya, feketeberkenye ...
fel
le
Járt volna virgács, de azt nem kaptam. :-D Csokit igen és mégvalamit, de azt nem a fateromtól. Épp' ez a lényege a sztorinak, hogy olyasvalamit kaptam, amit tőle kéne, de sosem kaptam és épp' dühös is voltam rá, amiért megint lemaradok egy élményről, mert nem juttat el a helyszínre, holott meg volt beszélve, valamint hogy szinte semmi élmény nem ér soha, mert nem visz sehová, erre pont akkor kaptam valakitől őszinte törődésről és szeretetről árulkodó mondatokat. Annyira nem vagyok hozzászokva, mivel nem kaptam a környezetemtől, meg annyira éles kontrasztot adott előbbinek a valódi törődés, hogy jött valamiféle pozitív sokk a kapott jó hatására. Nem tudtam hová tenni, hogy tényleg annyira számítok és ugyan szokás szerint vasszigorral fegyelmeztem magam, egy ponton beintett a kontroll és szégyenszemre sírvafakadtam. Hogy miért jegyzem le, holott égő? Azért, mert ez ugye egy mentális- és fizikai stagnálásokat/állapotváltozásokat is lekövető blog és most egy újabb mérföldkőhöz érkeztem ...
fel
le
és lett egy új hobbim, ami lelkesít és egyben ki is húzott abból az állapotból, amiről az előző posztokban beszéltem. Nem kizárólag ez segített, hanem a két legjobb barátom is, akik már-már a családom és az a tudat is, hogy menni kell tovább, meg ha támaszt kell nyújtanom nekik, akkor tudjak, ahhoz viszont talpon kell lennem. Időnként írkálok verseket és a napokban felfedeztem egy zenekészítő alkalmazást, aztán bevillant, hogy a verseimet dalokba tudnám foglalni és ahogy nekiláttam, a sikerélmények felspannoltak. Már kreáltam 5 zenét és agyalok az újabb, meg újabb dalszövegeken, amikhez aztán zenét készíthetek, ami amellett, hogy leköt és élvezem is, segíti az önkifejezést és terápiás hatása is van. Sosem vagyok elégedett azzal, amit csinálok, de úgy érzem, hogy most rátaláltam valamire, ami megy és ez motivál. Persze a maximalizmusom most is azt mondja, hogy lehetne sokkal jobb is az eredmény, de legalább nem az van, hogy vállalhatatlannak tartom. Még a nagyon kritikus fateromnak is ...
fel
le