- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Napló bejegyzések
„Nem gyávaság, hanem önszeretet.
Vannak csaták, amiket nem azért nem vívsz meg, mert félsz, hogy elveszíted, hanem azért, mert eleve méltatlan lenne belemenned.
Tudod, vannak azok az emberek, akik leszarják, hogy ki vagy. Leszarják, hogy mennyi küzdelem van mögötted, mennyi értéket adsz a világnak, mennyi áldozatot hoztál másokért, mennyi fantasztikus tulajdonságod van. Ők megalázni akarnak.
Látni, ahogy összeomlasz, aztán vigyorogva keresztülgyalogolni rajtad.
És minél jobban megmutatod magadat a világnak, minél jobban küzdesz egy ügyért, amiben hiszel, ezek az emberek annál jobban várják a bukásodat — és tesznek is érte.
Sunyi agresszióval. Verbális bántalmazással. Folyamatos áskálódással, amivel megpróbálják megfúrni mások beléd vetett hitét és bizalmát. Azokét, akik szeretnek Téged. Azokét, akik elismernek, és akiknek a visszajelzései jelentős hatással vannak az önértékelésedre.
Megértelek. Tudom, hogy rohadtul fáj, amikor igazságtalanul vádolnak, amikor hitelteleníteni ...
fel
le
Mi az, ami elkerülte a figyelmedet
hiszen az első adandó alkalommal
érezned kellett volna
nem ő az álmaid vágya
ajtóstól rontott be a házba
nem volt kegyelem számodra
ne háríts, egyszerűen lehengerelt
nem, nem a modora, az egyszerre
vonzott, majd taszított…
már késő volt, nem tagadhatod
talán egy titkos vágya
mi nálad beteljesülni látszott nála
mivel vonzottad magad sem tudod
hagytad beljebb és beljebb jusson
nem volt menekvés már akartad
tiltakozásoddal vágyait tápláltad
álmodból felébredtél tudtad már
mekkorát tévedtél ez az ember egy csaló
nem az kinek először hittél
ébresztő, mentsd ami menthető
próbáltál szabadulni tőle és lásd
mi lett belőle te lettél egy utolsó pőre
mert megérezte már nem akarod
nem, ez az ember nem hagyja
ha szabadulni próbálsz utánad nyúl
és kegyetlen újra visszaránt
akkor is ha nem akarod már érzed,
ő nem az álmaid vágya, neki célja volt veled
tudnod kellett volna, ezek intő jelek!
fel
le
Csapjunk a lecsóba
töröltél, mit mondjak igen bátor tett volt
és ezután ami belefért kaptam hideget meleget
válogatott ocsmány szavakat, le se merem írni
ki vagyok én, hogy merem egyáltalán megítélni?
Pedig az, egy ocsmány féreg, nem is nehéz kimondani, ki ilyeneket mond
de tőled nem félek
meg kell tanuljad, rossz lóra tettél, ha velem egyszer kikezdtél!
Most akkor mi lesz, össze fogok esni?!.. érdekes hogy meg sem kottyant
pedig nem vagyok az kit mindennek elmondtál, mégis mire számítottál,
erősebb vagyok mintsem hittem, gondoltam...
ezt azért mégsem vártam tőled. Megleptél! Le se merem írni!... talán majd később, egyszer...
fel
le
Amikor ezt olvastam, azt hittem dobok egy hátast... Mekkora lépést tettél előre, de szerintem, inkább hátra... Te nem is sejtetted, de ezzel egyáltalán nem loptad be a szívembe magad, sőt, egyre kijjebb és kijjebb kerültél... de te csak hidd azt, amit először hittél. Megfogtál, behálóztál... Nem úgy van az, szerintem csak megtévesztettél... Nem tudhattad, én még mindig észnél vagyok! Jó tanuló vagyok!
fel
le
Vagy én? Azt hiszem végül már mindketten...
"Vége a románcunknak!"... Valóban? "Nem mondod..."
A kezdeti "udvarlási" szakaszban a lehengerlő szövegét hallva, elhűltem néha... miket beszél ez az ember, akit nem is ismerek, ő sem engem..., nem beszélve arról, hogy ezek csak külsőségekre és felületességre jellemző tulajdonságai voltak... majd kinövi - gondoltam, a felét sem hittem el... Próbáltam vele érzékeltetni, hogy ezek mind nem számítanak annyira, szót sem érdemel, egy adottság mindössze... hiába! Elképesztő teljesítményt produkált, szavakban... kifejezésekben... A korkülönbség inkább aggasztott, amiért sokáig hezitáltam... 17 év, nem az én javamra. Nekem ez igenis számít! Őt cseppet sem zavarta, sőt... Ez már gyanús volt! És itt van a kutya elásva, csak nem vettem azonnal észre, nem kellett hozzá sok idő, hogy tudjam, erre "játszik"... Keserű tanulság! Mert igenis, egyedülállóként joggal feltételeztem róla, hogy a szándéka nem éppen ...
fel
le
Mintha csak nekem írta volna..., hogy használjam fel... hát én megpróbálom..
Mintha csak nekem írtad volna... Köszönöm! Lassan érteni vélem, hogy ez az ember, akiről nemrég még valamit hittem, vagy reméltem, nincs jó egészségi állapotban... röviden ennyi... és nem nekem akart ő ártani, pedig megtette, hanem saját magával nincs kibékülve, kudarcot vallott velem szemben és ezt próbálja meg igen csúnya szavakkal "kompenzálni"... Nem tudja, de nem nekem, hanem saját magának árt vele! Nem kicsit, nagyon! A távolból, mert külföldön dolgozik, nagyon ért ahhoz, hogy bűntudatot próbál bennem ébreszteni, hogy ő mennyi áldozatot hoz, milyen áron..., az úton... és ezt hosszasan ecseteli sms-ekben és én ebben akadályozom őt..., sőt minek teszem ki... "idegesítem"... Ne már?!... aminek persze a fele sem igaz, de ő ebbe kapaszkodott bele... és igen csúnya vége lett! Azt mondta, én könnyen navigálok itt a lakásomban, meg ráérek..., de ő ki van téve a közút veszélyeinek... - ...
fel
le
Idióta?
A minap kikövettem egy oldalt, aki visszaidiótázta az egyik hozzászólót, de nem az a kommentelő volt az egyetlen, aki különvéleményen volt, és az oldal szerzője azzal is arogáns volt, aki konkrétan, gyakorlati tapasztalatán alapuló szakmai alapú érvekkel indokolta a különvéleményét.
És én nem tagadom, hogy aki hozzám "csak beszólni" jövő troll, azt én már válasz nélkül tiltom. De... mondjuk nem alacsonyodom le a szintjére. De... A legjobb barátnőimnek mondhatom, hogy bolondok, ők meg rám, hogy dinka vagyok és teljesen igazuk is van. De... egy szakmai véleménnyel nem tudni mit kezdeni, hanem felhúzni magát, s mikor egy másik ugyanott ugyanazért leidiótázza, azt simán visszaidiótázni... épp csak a káromkodás maradt el.
Szóval én úgy vagyok vele, hogy bármit is szólnak be a fotelbetyárok és a szófanénik, én nem engedhetem meg magamnak azt a stílust, amitől elveszteném a finom és nőies lelkületemet, még akkor sem, ha jobban rotálok, mint sok férfi.
Reggeli ...
fel
le
Reggelente, amikor felkel a nap, s kiveti csodálatos testemet magából az ágyikó, félálomban feltipegek kiengedni a kacsákat, a törpe tyúkcsapatot és a nagyobb tyúkféléket is. S mikor a harmadik csapat is szabadlábra kerül, ott lecövekelek és megvárom, hogy a lelkem beérje a testemet. Ez olyan végtelenül békés folyamat, a nyomkövető Lucykutya szokott vádlin bökni a nedves orrával, hogy ideje továbbmenni.
De! Nemrég rájöttem, hogy még egy módja van testem és lelkem kora hajnali összeolvadásának. Nem, nem fogjátok kitalálni, mert a fotó elterelő hadművelet... De elárulom. Amikor megállok reggel rögtön a kacsák kiengedése után a házuk melletti málnásban, s mint pőrébb maci, elkezdem a számba bepakolni a reggeli friss levegőtől még hűvös málnaszemeket, s azok atomjaira esnek szét a számban, azonnal felszívódnak bennem, s akkor hirtelen belém ugrik a lelkem. De nem ám lassan feloldódva, mint csirkebámulásnál! Nem. Hanem, mint mikor vakmerően és eszetlenül túl magasról dobod a fasírgolyót a ...
fel
le
mert miután a macskákat szokott mód' elláttam reggel, a házaikat is kezelésbe vettem, mert rájukfért a takarítás, meg amúgy is át kellett költöztetni őket a kennelbe, mert kell a hely az öregnek a teraszon, de a 6 macskarezidencia elfoglalta. A banda jól viselte a költözést és úgy tűnt, jó lesz ott nekik, teljesen árnyékos volt mindegyik blokk. Kinéztem később, hogy minden oké-e, az volt, szóval lepihentem, mert fáradt is voltam, meg nem is voltam jól. Fater valamikor mondta, hogy elmegy boltba, mondom neki, hogy nézzen már rá a bandára, hogy még mindig árnyékos-e nekik a kennel, mert ha esetleg mégis odasüt a nap, akkor árnyékolni kell nekik. (Azt hittem, ennyit azért rá lehet bízni...) Aszondja' "jó" és elindult. Mivel nem szólt vissza, ezért azt gondoltam árnyékban vannak továbbra is és pihentem tovább. 4 körül szoktam kimenni kaját, meg vizet utántölteni, almokat kitakarítani, de valami azt súgta már 3 körül, hogy menjek ki. Arra léptem ki, hogy nagyon nyávog a banda, de ...
fel
le
Ti hogyan éltek túl? Még nincs is olyan forróság, amilyen még lesz! A mobilom már nem hajlandó fotózni nappal. Igaz, negyedik évét betöltötte. Vagy ötödiket?
Túlélésre játszom. Hajnalban, reggel öttől dolgozom, ameddig bírom, az itthoni állatos kezdéssel, és este dolgozok még kint. Este hatra megyek holnap is egy nénihez segíteni. Aztán hazajövök, s ameddig látok még kint vagyok. Lámpafényben már. Rövid kis pihenőkkel, mert néha háromszor indulok el ugyanaz miatt, de csak ötödszörre nem térít el semmi. Tiszta ADHD eltérülés. Itthon az állatokkal zárok este tízkor. Szerencsésebb esetben fél tízkor. Majd hajnali ötkor újra velük kezdek. A kettő közt próbálom pótolni a mindennapos éjszakai alváshiányt + a saját dolgaim csinálgatni mindennemű maximalizmus nélkül, pl. házimunkák. De ebéd után alvás szigorúan, mint az ovisoknak, ha itthon tudok lenni. Különben felbuknék. Még tíz éve bírtam napi négy órás alvásokkal nyáron, mert a fényből nyertem az energiát, mint a francos fényevő, de most ...
fel
le
A pünkösdi kaszálás után még felsarjadt a sárga vadvirág és virágba is borult a szomszéd egykori legelője. A kerítésen túli, lábon álló legelőben száradnak a fűfélék, de még mindig több élet van benne, mint az utcákon szabályosan nyírt gyepben.
S benned a kérdés hangosan sikoltozik, hogy de miért??? Miért akarjuk ennyire egyértelműen elpusztítani magunkat? Amikor igazából virágozhatnánk is.
Ui.: Esténként fel kell töltenem a tyúkok vizesedényeit, mert egy sün ide jár inni. Alig érte el az alját, mert kevés volt a víz benne.
Idióta?
A minap kikövettem egy oldalt, aki visszaidiótázta az egyik hozzászólót, de nem az a kommentelő volt az egyetlen, aki különvéleményen volt, és az oldal szerzője azzal is arogáns volt, aki konkrétan, gyakorlati tapasztalatán alapuló szakmai alapú érvekkel indokolta a különvéleményét.
És én nem tagadom, hogy aki hozzám "csak beszólni" jövő troll, azt én már válasz nélkül tiltom. De... mondjuk nem alacsonyodom le a szintjére. De... A legjobb barátnőimnek mondhatom, hogy bolondok, ők meg rám, hogy dinka vagyok és teljesen igazuk is van. De... egy szakmai véleménnyel nem tudni mit kezdeni, hanem felhúzni magát, s mikor egy másik ugyanott ugyanazért leidiótázza, azt simán visszaidiótázni... épp csak a káromkodás maradt el.
Szóval én úgy vagyok vele, hogy bármit is szólnak be a fotelbetyárok és a szófanénik, én nem engedhetem meg magamnak azt a stílust, amitől elveszteném a finom és nőies lelkületemet, még akkor sem, ha jobban rotálok, mint sok férfi.
Reggeli ...
Reggelente, amikor felkel a nap, s kiveti csodálatos testemet magából az ágyikó, félálomban feltipegek kiengedni a kacsákat, a törpe tyúkcsapatot és a nagyobb tyúkféléket is. S mikor a harmadik csapat is szabadlábra kerül, ott lecövekelek és megvárom, hogy a lelkem beérje a testemet. Ez olyan végtelenül békés folyamat, a nyomkövető Lucykutya szokott vádlin bökni a nedves orrával, hogy ideje továbbmenni.
De! Nemrég rájöttem, hogy még egy módja van testem és lelkem kora hajnali összeolvadásának. Nem, nem fogjátok kitalálni, mert a fotó elterelő hadművelet... De elárulom. Amikor megállok reggel rögtön a kacsák kiengedése után a házuk melletti málnásban, s mint pőrébb maci, elkezdem a számba bepakolni a reggeli friss levegőtől még hűvös málnaszemeket, s azok atomjaira esnek szét a számban, azonnal felszívódnak bennem, s akkor hirtelen belém ugrik a lelkem. De nem ám lassan feloldódva, mint csirkebámulásnál! Nem. Hanem, mint mikor vakmerően és eszetlenül túl magasról dobod a fasírgolyót a ...
Ti hogyan éltek túl? Még nincs is olyan forróság, amilyen még lesz! A mobilom már nem hajlandó fotózni nappal. Igaz, negyedik évét betöltötte. Vagy ötödiket?
Túlélésre játszom. Hajnalban, reggel öttől dolgozom, ameddig bírom, az itthoni állatos kezdéssel, és este dolgozok még kint. Este hatra megyek holnap is egy nénihez segíteni. Aztán hazajövök, s ameddig látok még kint vagyok. Lámpafényben már. Rövid kis pihenőkkel, mert néha háromszor indulok el ugyanaz miatt, de csak ötödszörre nem térít el semmi. Tiszta ADHD eltérülés. Itthon az állatokkal zárok este tízkor. Szerencsésebb esetben fél tízkor. Majd hajnali ötkor újra velük kezdek. A kettő közt próbálom pótolni a mindennapos éjszakai alváshiányt + a saját dolgaim csinálgatni mindennemű maximalizmus nélkül, pl. házimunkák. De ebéd után alvás szigorúan, mint az ovisoknak, ha itthon tudok lenni. Különben felbuknék. Még tíz éve bírtam napi négy órás alvásokkal nyáron, mert a fényből nyertem az energiát, mint a francos fényevő, de most ...
