A bánat kihordása- 6. rész
Látogatók száma: 50
Nem tudom még megítélni, hogy valamikor is változni tud-e bennem mindaz az érzésrengeteg, ami szívemből ágazik szerte a világba...
Nem tudom
még megítélni, hogy valamikor is változni tud-e bennem mindaz az érzésrengeteg, ami szívemből ágazik szerte a világba. Az, hogy Te még mindig ott csücsülsz a ’valaha élt legjobb dolgok’ polcán- bár már csak kitömötten- nem hagyja tudatom nyugodni. Le kéne vegyelek onnét, de túl magasan vagy. Létrát egymagam nem tudok hozni. Más pedig még nem hoz nekem. Vagy inkább nem hagyom. Arra vágyom, ami Veled volt. Az egyéjszakás létrakalandok helyett inkább feltenném a polcra díszelegni. Lehet készen sem állok rá. Bár erre sosem lehet kész az ember. Vagy verjelek le onnét egy hosszú bottal? Senki nem vádolhat meg, hogy nem próbáltalak leszedni onnét. Hetek hosszú során másztam föl utánad egyik polcról a másikra kapaszkodva, hogy leszórjalak. Mindig nekem lett bajom. Hol horzsolás, hol törés 2 méter magasból esve. Azt hittem megpusztulok. De azt is túléltem. Most csendes szemlélőd vagyok, ám még mindig szúrod a szemem. Már csak kirakat vagy, amit nézegethetek. Egy szavad sincs hozzám. Terhes nekem a csönded. Hol megaláz, hol hálát adok érte.
A cikket írta: Lulu
Hozzászólások
időrendi sorrend
Most csak egy visszhang, de eljön az idő, amikor a magad hangját hallod és lesöpröd azokat a polcokat...
Válasz erre: Vass. N Edith
Ez már irodalom.